Nem vagyok más csupán egy gyerek, aki nem tud az életről írni, hanem hülye fantáziasztorikat írogat, amiknek a felét mástól lopja. Befejezem itt az írást, soha nem is voltam és leszek író.

Egy egyszerű szabolcsi bugris vagyok, egy olyan helyen, ami lassan senki földje lesz az országon belül. A Külűr Krónikái, és más írásaim szarok, olyan baromságok mint annak a rendje.

Több más sci-fi univerzumot másolok, és ezeket is rosszul teszem. Itt hagyom abba. Többet nem hallottok rólam, semmit nem olvastok rólam.

Zdenék Burian rajzolta a borítóképet, és Kollárik Péter, Alias Chelloveck hozta formába. Hogy milyen?

Mondjuk úgy, hogy szeretek ilyen könyveket olvasni késő délután a jó fűtött szobában.

Köszönöm Chello.:D

Nagyon fontos.

A nyugati világnak tudnia kell erről a vírusról, amely a kínai Kanton tartományba ütötte fel a fejét fél éve. A WHO titkolja, ahogy a világ kormányai is mert nem akarják, hogy pánik törjön ki a világ városainak utcáin, de most én megosztom veletek, mert TUDNOD KELL RÓLA. Küldd el a barátaidnak, a rokonaidnak mindenkinek a levelet, mert veszélyben vannak.

Megjelent egy új vírus:

Amire a virulógusok soha nem gondoltak volna bekövetkezett. A veszettség egy alfaja úgy mutálódott, hogy levegőbe is terjedjen. Elenyésző százalék volt rá az esély, de az emberiség pont kifogta!

Tünetei: először is izomgörcsök, sápadtság, köhögés, majd megjelenik az agresszió, az izomgörcsök, a fényre érzékeny lesz. A fertőzött egy idő után rendkívül éhes lesz, mindenkinek neki támad, nem számít, hogy családtag vagy rokon vagy bárki. Addig üti ameddig nem végez vele, utána pedig felfalja az áldozatát, de neki több kell.

A betegség levegőben és harapással is terjedhet.

És nagyon gyorsan.

A járvány itt van.

Amiről nem tudunk a hírekről.

Kanton tartomány határait a kínai hadsereg karantén alá helyezte, senkit nem engednek ki, de már késő. Fertőzőttek vannak Mexikóban, Mongóliában.

Bizonyára hallottál róla, hogy New Yorkban lezáratták Brooklynt, egy gázszivárgás miatt. Nagy francokat, akik látták a negyedet háborús helyzetről számolnak be! Az utcákat katonák járják, mindenkit lelőnek akit csak fertőzöttnek gondolnak.

Oroszországban szinte egész városok néptelenedtek el, csak NEM MONDJÁK MEG NEKÜNK!

Afrikáról pedig ne is beszéljünk.

A Földközi tengeren az Olasz és Francia flotta karöltve a britekkel járőrözik. Ne nyald be, hogy a Szomáliai kalóztevékenység miatt!

Nem akarják, hogy egy fertőzött is átjusson Európába, de hamarosan egy mindent elsöprő roham indul meg.

Ugyan ez a helyzet az USA-ban. Az amerikai katonák a Mexikói határon aki fertőzött, de aki nem azt is levadásszák mint egy kutyát!

Mexikó megszűnt létezni. Rióban anarchia tombol.

Erről nem szólnak a Híradók.

Közeleg az apokalipszis.

A fertőzöttek száma megduplázódik heteken belül. Elszabadul a pokol, tisztogató akciók, sőt talán az ENSZ országai bevetik az atomfegyvereiket. Előtte persze evakuálják a városokat, de ne nyald be. A menekült táborokat bármikor megtámadhatják a fertőzöttek.

Menj vidékre, ott kevés lesz, vagy simán kiböjtölhetted a zűrös időszakot.

Ha akarod, hogy életbe maradjanak a gyerekeid, a barátaid, a szomszédod.

Küld tovább.

A kormányok hazudnak!

Harmadik fejezet

Kongamato!

Artie körülnézett a csapáson majd felsóhajtott. Az egész olyan volt, mintha egy elefánt hagyta volna. Nem nőttek már ott fák, csupán apró páfrányok. De Artie, ahogy megnézte a nyomokat, látta, hogy bizony nem elefánttal van dolga.

A teremtmények a múlt éjszaka járhatott itt. A lábnyomai legjobban egy hatalmasra nőtt gyíkéhoz hasonlítottak. A nyomok közötti távolságból Artie arra következtetett, hogy a lény 5 méter hosszú lehetett.

– Bámulatos – mondta Olcsay, aki egy másik sor lábnyomot vizsgált Artietől. Az egész csapás tele volt lábnyomokkal. Artie végignézett rajtuk, majd megszólalt:
- 6 állat mehetett el itt. – Artie jobban szemügyre vette a barna esőerdei talajban lévő háromujjú lábnyomokat. – Ilyet még nem láttam. Legjobban a Nílusi krokodil lábnyomára hasonlít, de ha ez az lenne, akkor bizony látnám, ahogy a hasán csúszna. De ez a teremtmény a lábait valószínűleg a teste alatt hordja mint az elefánt.
– Egy Sauropoda – mondta Olcsay mosolyogva. Valahogy nyugodt volt az egész jelenet. A háttérben csak a majmok és a madarak csivitelése hallatszott. Artie elmosolyodott, magában pedig a nyereséget kezdte el számolgatni. Arra gondolt, hogy mivel Afrika szívében nem élnek dinoszauruszok, ezért az ő fizetsége is kisebb lesz. De ez örvendetes hír volt, hogy találtak lábnyomot. Plusz még ott volt a felfedezés, valószínűleg olyan híre lesz, hogy saját vadásztársaságot alapíthat. Meg persze a dicsőség, hogy ő láthatja először a nagy mokele mbembét.

Olcsay elindult előre a lábnyomok mentén. Artie követte.
– Mi az a sauropoda? – kérdezte a vadász.
Olcsay aki a szemével szüntelenül fejét hátrasandított a férfire, majd elkezdte mondani.
– Hosszú nyakú, négy lábú őshüllők. Valószínűleg a mokele mbembe is az.
– Ja igen – mondta Artie. Közben felnézett a fákra. Sok ág le volt csupaszítva. Valami lelegelte őket. Artie először zsiráfra gondolt volna. – Elég nagy étvágya lehet.
A lábnyomokból Artie arra következtetett, hogy a teremtmények néha megálltak legelni, itt a fák szinte teljesen kopaszok voltak. Gyakran találtak hatalmas barnás, bűzlő trágyahalmokat, amiket Olcsay közelebbről is megvizsgált. A legnagyobb meglepetésére köveket talált bennük.
– Valószínűleg nem találták fel még a rágást, és ezeket a köveket nyelték le, hogy felaprítsák velük a keményebb részeket – mondta Olcsay miközben felállt az egyik ilyen barna halom mellől, majd megtörölte dinószaros kezét egy zsebkendővel.
Már lassan delelőre kúszott a nap, amikor a csapás kanyarodni kezdett. A hatalmas bestiák lábnyomaihoz pedig egy új lábnyom csatlakozott. Legjobban egy madár lábnyomaira hasonlítottak, egy struccéra. Kétszer nagyobb lehetett a növényevőknél, és a lábnyomok távolsága alapján nagyon gyorsan futhatott.
– Megalosaurus? – mondta magában Olcsay, ahogy megnézte a nyomot. Artie pedig rögtön olvasni kezdett belőlük. A történet pillanatok alatt összeállt a számára. A ragadozó a fák közül csaphatott ki, mire a zsákmányállatok futásnak eredtek.
– Menjünk feljebb – mondta a vadász, majd a fák felé nézett.
Ahogy haladtak a férfi orrát megcsapta a bomlás édeskés bűze. De olyan intenzításal, hogy Artiet szinte ledöntötte a lábáról.
– Ilyen szaga még egy döglött elefántnak sincs. – A nyomok tanúsága szerint a ragadozó befutott a növényevők közé, majd az egyik szélsőt leválasztotta. A csapás jobb oldalán pedig a fák ki voltak dőlve a csata jeleként.
Artie arra nézett. A szag onnan jött.
– Akkor nagyobb egy elefántnál – mondta Olcsay, aztán elindult. A nyomok itt folytatódtak, a dögszag pedig elviselhetetlené vállt. Artie már szédült, de hamarosan már nem is érezte. Ahogy közeledtek különös gágogás szerű hang hallatszott. Ekkor megpillantották. A dög a fél oldalán feküdt, a bőre színe szürkésbarna volt. Artie először egy elefántnak vélte, de amikor jobban megnézte észrevette, hogy az ormánya bizony inkább egy nyak a végén egy apró gyíkszerű fejjel. A lény szája néma halálordításra nyílt. A farkától a feje búbjáig pedig egy tüskesor futott. A lény bőre alól néhány helyen előtűntek a bordák, míg a farkából néhány nagyobb darabot kiharapott valami. A nyakán egy V alakú harapásnyom volt. A bestia tetemén apró, hollószerű madarak lakmároztak.
Olcsay közelebb lépett a bestiához.
– Úgy nevezem el, hogy mokelesaurus olcsay – mondta, és ámulattal nézett végig a halott fenevadon. Artie közben jobban szemügyre vette a madarakat. Két példányt, ami épp egy húscsimbókon marakodott. Meglepetten látta, hogy ezek madarak a szárnyaikon járnak, mint a denevérek. A testüket toll helyett valami fekete szőr borította, és a csőrükben aligátor szerű fogak ültek.
Artie nyelt egyet, és hátralépett.

– Professzor, az ön helyébe vigyáznék – mondta. Az egyik kis bestia odaugrott Olcsay elé, majd dühösen rászisszent. A tudós nem törődött vele, hanem megállt a mokelesaurusal szemben. – Ez egy új faj. Nem a brontosaurus rokonsági körébe tartozik, de sauropoda.
Ekkora már mind az egy tucat sátánfajzat szembefordult a tudóssal, és egyszerre gágogni és kerregni kezdtek. Olcsay ekkor figyelt fel rájuk, majd megszólalt:
- Milyen érdekes – mondta.
A „madarak” ezt vették a végszónak, mert egyszerre röppentek fel egy fekete tornádóként. Artie a vállához emelte a puskát, majd a raj közepébe lőtt. A szárnyasok szétröppentek, aztán a már rohanó Olcsay nyomába eredtek.

Artie azon volt, hogy újra töltse a fegyverét, de inkább ő is futásnak eredt. Pillanatok alatt a hátuk mögött hagyták a bűzlő hullát, de a rikácsoló, fekete pokolbeli bestiákból álló horda követte őket. Hamar kiértek a csapásra, de Olcsay a táborral ellenkező irányba szaladt. Artienak nem volt más választása, mint hogy kövesse.
Tíz percet futhattak, mikor Olcsay megállt, hangosan lihegett, majd a térdére támaszkodott.
– Szerintem elmentek – mondta.
Artie egy fának dőlt, majd hátranézett. A szörnyetegek inkább visszatértek a sokkal zsírosabb falathoz.
- Jó pár órába beletelik visszatérni a táborba – mondta a férfi, aztán Olcsayra nézett. – Szerintem letáborozunk, és holnap visszaindulunk.
– Fél a ragadozó miatt? – kérdezte Olcsay. – Hát én se mennék éjszaka, hogy ha egy ilyen prehisztorikus sárkány a közelembe tanyázna.
Artie fújt egy nagyot, aztán leült a földre…
– A miatt is – a fejével az ellenkező irányba intett. – Azt hitték biztos, hogy a nagyfiúra pályázunk. Kellene a bajnak – megvakarta a tarkóját. – Mi a fene lehetett ami végzett mokelesaurusal? A harapásnyom krokodiléra hasonlított.
Olcsay is leült, majd ivott a kulacsából:

– Szerintem egy megalosaurus vagy egy antrodemus. Bár a nyomok alapján túl nagy. Lelőtt egyet is a repülő gyíkok közül?
Artie felnézett erre.
– Épp azon voltam, hogy ne mi legyünk a desszert a nagyfiú után – megtörölte a homlokát, majd ő is ivott a saját kulacsából.
Olcsay megvonta a vállát:
- Akkor egy jó ideig itt maradunk. Lőnie kell egy dinoszauruszt, mert a mokelesaurust nem tudjuk hazavinni.
Artie megrázta a fejét. Ez a fickó egyre jobban azt hiszi, hogy az ő kis Erdélyi kúriájában parancsol. Na ez a helyzet változni fog.
– Na de…
A professzor megvonta a vállát:
- Akkor ugrott a fizetsége.
A vadász felhúzta a szemöldökét, majd felsóhajtott.
- Jó van. Akkor meg maga gyűjtsön tűzifát, míg én körülnézek a környéken hátha van valami ehető emlős, mert nem akarok gyíkhúst enni.
A tudós elmosolyodott, majd eltűnt a fák között.
Remélem, hogy az erdőben összeakadok valami ősgyíkkal, mert akkor itt maradhatok életem végéig. Betöltötte a puskáját, és belépett az erdőbe.

Prológus

1912. London.

Az ifjú újságíró előtt kinyílt a Londoni lakás ajtaja. Egy harmincas évei elején járó, barna hajú cingár férfival nézett szembe, aki a brit felső tízezer szolgálatában álló inasok fekete öltönyét és nadrágját viselte.

– Megkérdezhettem az úr kilétét és a jövetelének az okát. – kérdezte az inas.

Az újságíró felhúzta erre a szemöldökét, majd kihúzta magát.

– Arthur M. O’brien vagyok a Cardiff Postól. – Az inas töprengő arckifejezést vágott. – Mr. Arthur Wilsonnal jöttem interjút készíteni, pontban 5:00-ra.

– Már emlékszek – mondta az inas, majd hátraállt, és beljebb engedte a másik férfit. Az előtér tágas volt, egy fogas volt a falon, és egy kis asztal a jobb sarokban. A padlót vörös szőnyeg borította. Az újságíróval szemben pedig egy kétszárnyú ajtó volt – Elnézést.

A férfi lesegítette O’brien kabátját, és felakasztotta a fogasra.

– Szólok a gazdámnak. Addig kérem várjon a szalonba. – Majd kisétált a bal oldali ajtón.

Arthur belépett a helyiségbe. A szoba tágas volt. A szemközti falat három, nagy rácsozott ablak borította, amelyek beengedték a nap halványuló fényét. A fekete mahagóni berakású falakat szinte beborították a különböző trófeák: antilopok, szarvasok, rinocéroszok, oroszlánok és hiénák fejei meredtek vakon a semmibe. Üvegszemeikben megcsillant az alkonyat, mintha csak valami pogány varázsló visszalopta volna beléjük az életet. A szoba közepén egy kerek lapú fekete faasztal volt, rajta a Sherlock Holmes visszatér című kemény bőrkötéses könyv pihent. Az asztal két oldalán pedig két piros bőrrel kipárnázott karosszék volt.

Eszébe jutott, hogy a jövő héten interjút kell készítenie a híres íróval.

– Egyszerűen briliáns, ahogy visszahozta a hősét – szólalt meg egy kemény és érces hang Arthur háta mögött.

Az újságíró megfordult, és szembenézett Arthur Winstonal. A férfi a negyvenes éveibe lépett pár hete. Markáns napbarnított arcát fekete hegyes szakáll és dús bajusz díszítette. Halántéka már kezdett őszülni. A tartása szálfa egyenes volt, a karjai erőtől duzzadtak, de a hasán már apró pocak kezdett el látszani. Fehér inget, és felette piros köntöst viselt.

Az ajtóban pedig az inas álldogált.

– Szerintem elég erőltettet.

Alig várta, hogy elkezdjék az interjút. Arthur Wilson híres vadász volt. Megjárta Afrikát, vadászott tigrisre Indiában, erszényes farkasra Ausztráliában… És volt valami titok körülötte. 1898-ban elment Olcsayval, egy magyar őslénykutatóval Közép Afrikában, de két hét múlva csak ő tért vissza. A láztól kimerülve sárkányokról hebegett állítólag, de miután felgyógyult, azt mondta, hogy a gróffal bennszülöttek végeztek.

– Hát aki életveszélyes fenyegetéseket kap a rajongóitól, az bizony írjon gyorsan – mondta, majd elmosolyodott, és leült a dohányzó asztal mögötti karosszékbe, majd hellyel kínálta a vendéget. Arthur is helyet foglalt, majd elővette a noteszt és a tollat, majd lerakta azokat az asztalra. – Gondolom a szerencsétlenül járt Olcsay expedícióról akar hallani.

Az újságíró bólintott.

– Megfogadtam, hogy 14 évig őrzöm ezt a titkot. De az idő lejárt. A maguk újsága volt az egyetlen aki elfogadta a lehetőséget. – A férfi elővett egy cigarettatárcát, kihúzott belőle egy cigarettát, és meggyújtotta. A dohány jellegzetes illata megtöltötte a levegőt. A férfi leszívta a füstöt, majd a szájából füstkarikákat eresztett a plafon felé. – Valami italt?

– Köszönöm nem – mondta Arthur. A vadász bólintott, és belenézett az újságíró szemébe.

– Az egész még 1898 nyarán kezdődött. Éppen egy oroszlánt ejtettem el valahol Német-Kelet Afrikában…

A hatalmas ragadozó lenyelte zsákmányát, majd a férfi felé fordult elindult. Egyetlen épp szemében az éhség és a gyűlölet tüze lángolt. Állkapcsából kilógó fogak nem sok jót igértek Artie számára.

A hatalmas Gavialisaurus tett két lépést, majd lenézett a zsákmányára. Artie tudta, hogy nem sokáig futhat… Két bordája eltörött, amikor a bestia rajtuk ütött a folyón.

A vadállat nem csapott le, megállt, beleszimatolt a levegőbe, majd felmordult. A hátán lévő taréj vörös lett. A sárkány felüvöltött.

A föld megremegett, ahogy a másik ragadozó is elősétált a fák közül, és pokolian éles hangon felsikított. Artie lassan elaraszolt, már tudta, hogy nem ő számukra a legfontosabb.

A két szörnyeteg nem várta meg. A gavialisaurus felüvöltött, majd ellenfelének rontott. A behemótok csatája megkezdődött.

Igen ez is eljött, végére értem a paleoart történeti áttekíntésemnek. Akkor ugorjunk is neki.

Az új évezred elhozott egy új dinoszauruszos filmet. A Walt Disney Dinosaurját. Ebben a dinók beszéltek, és elmondhatom, hogy mindenki egérfüles filmstudiója több évvel a Rite of Spring után egy újabb maradandó dinós filmet tett le arra a bizonyos asztalra.

Ezzel együtt a BBC is jelentkezett a Walking With Dinosaurs című komputeranimációs természetfilmmel, amely szerintem minden dinórajongó tárában ott van. Ez a sorozatot több is követte, nekem is nagy kedvenceim, és a többi ilyen stílusú film meg se közelíti.

A paleoművészetben is eljött a komputeres rajzolás kora, de itt javára vállt. Szerettem az olajfestményeket, de ezekben a komputer által megrajzolt képek mozgalmasak, és ha jó művész festi őket, akkor bizony egyáltalán nem sterílek.

Raul Martin.

A tájképei csodálatosak. Minden tócsa, levél, dinoszaurusz faág, a faág végén ülő tetű a helyén van.

Julius T Csotonyi

Magyar származású paleoművész. És a képei alapján jogosan lehettünk rá büszkék. Ötvözi a hagyományos festést és a digitális rajzot.

Craig Brown

Köszönöm, hogy velem tartottatok ezen az időutazáson, a paleoart történetébe. Láthattátok, ahogy a kihalt állatfajokról és a világról alkotott kép hogyan változott.

Mert aki ismeri a múltját, nagy esélyel nézhet előre a jövőbe.

És nincs igaza az olyan embereknek mint Greg S. Paul miszerint a paleoművészetben a művészet szó felesleges, és a tudományos tények alapján kell megrajzolni a dinókat.

Melyik mutat jobban?

Mozgásban kell őket mutatni, ahogy vadásztak, éltek, játszottak, nem pedig egy fehér lap közepén. Ahogy tette ezt Knight, Burian, Harryhausen, a Jurassic Parkot animáló gárda és sok paleoművész.

Mert a dinoszauruszok és más őslények nekünk egy álmot jelentenek, és ezt az álmot ők építették fel…

Trent Hawkins átlagember, dolgozik, két munka között szórakozik, utazgat az egyik bolygóról a másikra csapatával, vad űrcsatákba keveredik, tűzpárbajokat vív, ha kell pofonokat osztogat.

De most olyan helyzetbe került, amelyből talán ő sem tud kikeveredni. Egy idegen bűnvezér rákényszeríti, hogy fossza ki egy ellenlábasának kincsestárát. De ezzel együtt egy régi ismerőse megbízza, hogy szerezze vissza egy új fegyver prototípusát. De erre mások is pályáznak.

És mind erre három napja van.

Az 1990-es években az amúgy is népszerű dinoszauruszoknak egy új film adott lökést, a Jurassic Park. A történetet nem kell mesélnem, azt sem, hogy Michael Crichton könyve alapján készült, és hogy ez a film ma is példaként tekinthető a CGI effektek számára.

Ekkor tűnt fel Barney a Lila dinoszaurusz és a Dinosaurs című sitcom.  Sőt hamarosan sportcsapatokat is neveztek el a kihalt hüllőkről.

A Jurassic Park hatással volt a paleoművészekre is.  Nagy volt az esély, hogy most tűnik fel a következő Charles Knight.

Brian Fraczak

Képregény hátterekel dolgozott, és kevésbé ismert fajokat rajzolt meg.

Wayne D. Barlowe

Az úriembert nevezhetjük a paleoart szürealista művelőjének.

James Gurney

A National Geographic illusztrátora és a Dinotópia mesekönyvek rajzolója /ebből készült pár nem valami jó minőségű film és tv sorozat/.

Michael Skerpnick

Luis V. Rey

Kész színorgia van az ő képein. Az ő lényei erőszakosak, agresszívak, igazi szörnyek. Ő volt a művészeti tanácsadója a Walking With Dinosaursnak, ami az egyik leghíresebb dinoszauruszos dokumentumfilm sorozat.

Mauricio Anton

Basszus, az utolsó három képen csak kardfogúak vannak /Bár második kettő elég ronda. Ortodox kardfogús vagyok, egy kardfogú tigris legyen sárga és oroszlánszerű/.

David Peters

Larry Felder

Robert F.Walters

1980-ban hallatlanul népszerű lett a médiában a Luis/Alverez féle Asztreoid elmélet, sok művész elkezdte megfesteni ezt az eseményt.  Dinoszaurusz maradványokat találtak az antarktiszon, megtalálták az első őshüllőktől származó bőrdarabot, és az első madár maradványait is.

A múzeumokban megjelentek az animatrikus dinók, és elindult az első paleoart vándor kiállítás. Phil Tippet pedig megcsinálta a Prehistoric Beast című animatrikus rövidfilmjét. A dinoszauruszok ott voltak mindenhol…

Mark Hallet

Dzséjt kedvéért egy raptoros.

Doug Henderson

Na ez a fickó folytatta a Burian és a Knight által teremtett hagyományokat. Chellovecknek biztos tetszeni fog.

John Gurche

Az ő képei olyanok, mintha megmozdulnának. Knight,Burian, Hallet után ő a kedvencem.

Ez az egyik kedvenc képem tőle.

John Sibbick

Jane Burton

Ő nem igazi paleoartis, hanem összeállt Dougal Dixonal, aki írt egy könyvet Time Exposure címmel, amiben a dinoszauruszok képét Jane természetfotóira vágták rá.

Ennyi volt mára. Következnek az 1990-es évek, amikor megjelent az első olyan film, amiben CGI dinoszauruszokat használtak: A Jurassic Park. Mennyire befolyásolta a dinoszauruszokról alkotott képet? Majd meglátjuk…